1988-ban születtem, Tatabányán, gyermekkoromat Bicskén töltöttem. Itt végeztem el az általános iskolát, majd 2003-ban Székesfehérvárra egy ipari iskolába mentem asztalos szakmát tanulni.

Kisgyermek korom óta érdekel a vizualitás, ez főként rajzokban jelent meg. A fotográfia csak később kezdett foglalkoztatni. A középiskolában kapott ösztöndíjból vásároltam az első fényképezőmet 2004-ben. Beszereztem egy szakkönyvet is, hogy legalább sejtésem legyen, hogy mi is történik exponálás közben. A könyv végén a szerző írt egy-két gondolatot a fényképezés mikéntjéről, és valahogy annyira megragadott a sorok hangulata, hogy elkezdett komolyan érdekelni a fotográfia. Rengeteg szakirodalmat olvastam és végignéztem a nagy mesterek fellelhető munkáit. Lassan megértettem üzenetüket, és megéreztem, hogy milyen hatalmas kommunikációs lehetőség rejlik a képekben. A legnagyobb hatást, Elliott Erwitt munkái gyakorolták rám, a mai napig lenyűgöz képeinek mélysége, hangulata, pillanatszerűsége. Magyar művészek közül Hajtmanszki Zoltán rendkívül fontos szerepet tölt be, fotográfiai látásmódom és pályám alakulásában. Munkássága az első pillanattól kezdve meghatározó volt számomra.

2006-ban -hosszú gyűjtögetés után- megvásároltam az első tükörreflexes gépemet, amit aztán kiegészítők sokasága követett. Mire elvégeztem az asztalos szakmát, már biztos voltam benne, hogy fotográfus szeretnék lenni. Nagyon szeretek fával dolgozni, évek óta tanulok fafaragást, de egy idő után sokkal több ambíciót éreztem a fotográfia iránt. A Székesfehérváron töltött évek alatt arra törekedtem, hogy minél több területen kipróbáljam magam. Többféle ágát művelem a fényképészetnek, szeretek extrém sportolókat, zenészeket, színészeket, táncosokat fotózni.